Tanulóház | Budapest II. Kerület, Bécsi út

2021-jelenleg | Féléves tervezési feladat

Tervezési program: a tervezési tömbön belül választott telekre kiadott funkciójú középület tervezése. Az épületem a délutáni alternatív  ismeretszerzésnek biztosít lehetőséget a hagyományos oktatási rendszer kiegészítő részeként, de azzal részben eltérő szellemiséggel. A tanulóház többféle tanulási módozathoz is igazodik, ezzel a betérő diákok képességeihez és szokásaihoz alkalmazkodva.

Helyszín: a budapesti Újlak II. Kerületbe eső részén került kijelölésre a részben már beépített tömb, ennek felosztásával fiktív utcahálózat alakult ki. A városrész a templom aurája, a műemlék és a műemlék jellegű épületek jelenléte miatt sajátos hangulattal bír. A nagyvárosi és a kertvárosiasodó illetve társasházas beépítésű városrészek határán helyezkedik el, a tömböt bejárva a Felhévizi utca és a Bécsi út tervezési terület oldalára eső része a helyszínt kisvárosi jelleggel ruházza fel.

A meglévő telekstruktúrát zártsorú beépítésű lakóházak olykor teljesen zárt néhol pedig egyik irányba megnyíló belső udvarrendszere tagolja. A tervezés során fontosnak tartottam a meglévő épület-udvar ritmus megőrzését, ezért az épület a tömb eredeti jellegének megbontása nélkül került kialakításra.

Alaprajz_tér_tömeg: az épület léptékével a kialakult szövethez kapcsolódik ugyanakkor finoman tagolt nyitott fedélszékének differenciájával jelzi középület funkcióját. Az utca felől csak az irodafunkciók kapnak természetes megvilágítást, az ablakok továbbá segítik a Bécsi út felőli homlokzat modernebb (ornamentumoktól mentes) integrálódását a szomszédos épületekkel.

A tetőn elhelyezett felülvilágítók és a belső udvarokra néző üvegfelületek biztosítják az enteriőr, javarészt diffúz természetes megvilágítottságát. Az átriumkertek és az épületen belüli nagyobb légterek segítik a kürtőhatás kialakulását mellyel kedvezőbb légcsere feltételek alakulhatnak ki, ami elengedhetetlen szempont a terek funkciószerű, optimális és nem utolsó sorban produktív használhatóságáért.

A beltéri színhasználat (többek között, a zöld, kék és a sárga szín is kísérletek tapasztalatai alapján) segíti a koncentrációt, odafigyelést és hozzátesz a legtöbb fajta tanulási módszerhez szükséges nyugodt környezet kialakításához. A változó igényeknek megfelelően a tanulóterek egybenyithatósága/elválaszthatósága, a közösségi élet/csoportos tevékenységeknek lehetőséget nyújtó térbővületek és a többfajta kertkapcsolódás biztosított.

Konzulensek : Török Dávid, Nagy Dénes

Archisection© 2021, All rights reserved. Made with passion by Máté Andirkó